„Vizeletadásnál mentem a toalettre és egy fél literes poharat csordultig öntöttem teával. Mondta a nővérke ennyi nem kellett volna. Leittam belőle 3 decit! A 2 nővér közül az egyik kajakra behányt, a másiknak kijött a szeme, mint a csigának, képzeld el a fejeket!” (---)
0wn3d
A balkezes Whopper
Az USA Today című amerikai lapban a Burger King 1998-ban egy teljes oldalon hirdette legújabb termékét, a Left Handed Whoppert, a 32 millió amerikai balkezesnek szánt hamburgert. A hirdetés szerint az új Whopper ugyanazt tartalmazta, mint a hagyományos (paradicsomot, salátát, stb-t), de alkotóelemeit a balkezes fogyasztók miatt 180 fokkal elfordították. Másnap a Burger King elárulta, hogy a hirdetés csupán tréfa volt, ennek ellenére több ezer fogyasztó kereste fel éttermeiket, az új szendvicset kérve. Persze a többség maradt a már megszokott „jobbkezes” változat mellett. (A Nagyfőnök és az Ő állatkertje...)
A repülő pingvinek legendája
A tavalyi bolondok napjára készült a BBC, amikor elkezdte hirdetni a "repülő pingvineket" bemutató dokumentumfilmjét. A műsorvezető szerepében feltűnő egykori Monty Python-tag Terry Jones úgy konferálta fel a szenzációs beszámolót, hogy: "a pingvinek a hideg időjárás érkeztével nemhogy összehúzódnának, hanem valami egészen váratlan tettet hajtanak végre. Nézzék meg Önök is, ahogy ezek az állatok az Antarktisztól az Amazonas-menti dzsungelekig repülnek, hogy egy kis téli napsütéshez jussanak." Természetesen csak tréfa volt.
Viccből valóság
A ThinkGeek nevű oldal a különböző tréfás kütyük és apró ajándékok kedvelőinek egyik fellegvára. Már-már bevett szokása, hogy minden április elsején olyan termékeket mutat be, amelyek a valóságban nem léteznek. Így történt ez az "alacsony felbontású 8-bites nyakkendő" esetében is, azonban az oldal látogatóinak annyira tetszett az ötlet, hogy követelni kezdték a megvalósítását. A nyakkendőt azóta is gyártják, a videojátékok hőskora iránt lelkesedő rajongók nagy örömére. (Ezen könnyesre röhögtem magam, jót tett az én geek szívemnek fejemnek.)
Még több legendás áprilisi tréfa itt, a második oldaltól kezdődnek a sztorik.
Az azonban kimaradt belőle, mikor a Coca-Cola bejelentette, hogy valami egymillió kupak összegyűjtéséért cserébe adnak egy vadászgépet, és novemberben ment egy fickó, hogy itt vannak a kupakok, hol a repcsim.
Fater mesélt itt még párat az előbb. Az egyik, mikor bemondták, hogy Maradona jön Békés megyébe, mert kiderült, hogy él valami rokona Kunágotán, és az emberek kirajzottak az Előre pályára, mert hogy ott fog leszállni a nagy sztár helikoptere. A másikban felfedték, hogy aranyat lehet mosni a Körösben, és egy bácsi bevitt pár rögöt a szerkesztőségbe, hogy nem érti, ezt miért csak most írták meg, ő már évek óta ebből él, és kiderült, hogy tényleg lehet aranyat mosni a Körösben :).

<< Home