A baj csőstül jön, tartja a mondás, és néha van is egy-egy olyan eseményláncolat, ami ezt megerősíteni látszik. Pár hónappal a sorozatos (zebrán történő) gyalogosgázolások után, most pár napon belül több drogos is meghalt Budapesten, legutóbb pedig már Miskolcon is. Mind a gázolásos esetek, mind a drogoshalálok egymástól függetlenül történtek, ha nem számítjuk azt, hogy pár drogos - a hírek szerint - ugyanattól a dílertől vette az anyagot.
Ami miatt a bejegyzést igazából elkezdtem írni, az az, hogy a drogoshalálokkal kapcsolatban felmerült bennem egy kérdés. Az első - ha jól emlékszem - négy darab holttestet pénteken vagy szombaton találták meg, s alig egy nap után bejelentették, hogy el is fogtak két dílert, akiknek közük lehet a négyből kettő esethez. Nem sokkal később hozzátették azt is, hogy a másik kettő haláleset ügyében is "forró nyomon járnak".
Ha ilyen "egyszerű" elkapni egy dílert, hogy egy-két napon belül már kattan is a bilincs, akkor miért kell(ett) megvárni, míg valamelyik szerencsétlen feldobja a pacskert, és miért nem lehet begyűjteni minél hamarabb a terjesztőket, a kuncsaftokat meg rehabra küldeni?
A kérdésre a válasz nyilvánvalóan mélyebben rejtőzik, mint ami az index.hu-n vagy az origo-n látszik. Olyan gondolatom támadt, hogy a dílerekkel kapcsolatban is talán a kínai-piac módszerét alkalmazza a hatóság. Ez pedig azt jelenti, hogy bár mindenki tudja, nyílt titok, hogy a kínai piacon számla nélkül adják a lopott/hamis/csempészett árut, a rendőrség valamiért mégsem zárja be az egész kócerájt, nincsenek mindent felforgató apeh-razziák. Néha azért van egy-egy, tessék-lássék módon, aminek az az eredménye, hogy hirtelen minden árusnál kimegy a villanykörte, így kénytelenek technikai okokból bezárni arra a fél órára, amíg el nem megy az ellenőr a kerületből.
Tehát mindenki tud róla, de az akarat hiányzik. Ennek lehet az egyik oka az, hogy inkább áruljon csempészcuccot a kínai számla nélkül, viszonylag jól behatárolható helyen, mint hogy a városban bűnözzön, aztán etessék a börtönben vagy belefulladjanak a papírmunkába, mire kitoloncolják. Amúgy is jön helyette másik száz.
Lehet, hogy a dílereket is ezért ilyen könnyű elfogni. Pontosan tud(hat)ja a rendőrség, kit és hol kell keresni, de amíg valamelyik nem csinál nagy ostobaságot, addig szemet hunynak a tevékenysége felett, talán még csurran-cseppen is valami a bevételből az illetékes egyenruhásnak.
Most, hogy pár arc túlesett az aranylövésen, valakit be kellett vinni. A többi díler tovább gazdagodik, a kuncsaftok - valószínűleg bűnözésből - továbbra is hozzájutnak napi adagjukhoz. Nem a nagykörúton esnek össze magukról mit sem tudva, és nem is az államnak kell állnia a rehabköltségeiket.
Ez az egész nyilván csak egy satnya elmélet, ami csak úgy eszembe jutott.
Az azért meggyőződésem, hogy a két bevitt terjesztő hiányától nem esik hanyatt a magyarországi drogpiac.

<< Home