"- Mihály, - szólt Barbicane - hát te azt hiszed, hogy kalapács nélkül lehetne kalapálni és eke nélkül szántani?
- Nehezen.
- Nos tehát, az algebra is szerszám, miként a kalapács, az eke s arra nézve, a ki érti, hasznavehető szerszám."

Ez az idézet Verne Gyula: Utazás a Hold körül című regényéből származik, melyet most éppen aktuális olvasok. Az egyik fejezetben algebrai fejtegetésekkel múlatják az időt a szereplők (hiába, hosszú az út a Holdig:)), és - számomra - meglepő pontossággal számítottak ki ma is elfogadott értékeket az űrutazással kapcsolatban, mint például a szökési sebességet, meg általában azokat a körülményeket, amik 80-90 évvel az első valódi űrhajós repülés előtt még nem voltak szerintem egyértelműek - a könyvbeli történet az 1860-as években játszódik. (A szökési sebesség egyébként az a sebesség, amit az űrhajónak el kell érnie ahhoz, hogy képes legyen kiszabadulni a bolygó gravitációs mezejéből úgy, hogy ne essen vissza; a Föld esetén ez kb. 11 kilométer per másodperc (!)) ..... Amúgy miért is kezdtem írni ezt a bejegyzést? Ja, igen, ingyenreklámot akartam csinálni a mateknak, csak nem tudom már, a fenti az idézetből hogyan akartam átkötni a mondandómat a most következőkbe... nem érdekes, ne vegyetek komolyan. Szóval, mikor valaki azt mondja, hogy minek tanulunk matekot, főleg a nehezebben megérthető részeket, mikor úgyse lesz rájuk szükség az életben, és tanulja meg az, akinek viszont szüksége lesz rá, akkor mindig arra gondolok, hogy az illetőnek tulajdonképpen igaza van, és mégsincs. Igaza van, hiszen a mérnökökön kívül ki a jóisten fog szinuszt meg koszinuszt számolni, vagy a nehezen megtanult vektoralgebra-beli egyenes-egyenleteket alkalmazni, vagy akár csak egy szottyadt logaritmust valaha is felírni? Senki, akinek egy csöpp esze is van. Nem is azért tanítják ezeket, hogy legyen egy jó kis lehetőség szadizni a szerencsétlen szenvedő diákot, a kulcsszó a problémamegoldás. A matek problémamegoldásra tanít, márpedig - javítsatok ki, ha tévedek - az élet problémák megoldásáról szól. Ha középiskolában hozzászoksz és beivódik a tudatodba, hogy ha nem is ismered előre a megoldás menetét, de boncolgatva a problémát fokozatosan el tudsz jutni a végeredményig, jó eséllyel az életben sem hátrálsz meg egy nehezebb akadály előtt. Irodalmi nyelven megfogalmazva: minden megoldott egyenlet, végigszenvedett feladat egy-egy tégla abba a falba, mely majd jó eséllyel talpon tart téged az élet viharában. Amit konkrétan megtanítanak matekból, abból érettségi után úgyis elfelejted azt, amire nincs szükséged, mert nem használod. A lényeg a szemléletmód kialakítása.

Elvileg lehet most már kommentálni normálisan, bár kicsit bugos még a dolog, mert nekünk itt Balázzsal akkor is kommentet jelzett, mikor kilométeres körzetben egyetlen komment sem kóringyált, és ezt három különböző böngészőn.
A bejegyzés után a kis boríték arra szolgál, hogy továbbküldheted ímélben a bejegyzést.

A legpusztítóbb méreg a földkerekségen. Nem szokványos méreg. Sokan úgy gondolják, az a jó, ha valakit megfertőz. Azt mondják e nélkül nem élhet az ember, e nélkül csak üres porhüvely. Mérgezettnek lenni elfogadott, sőt, támogatandó dolog. A mérgezett másokat is igyekszik megfertőzni. A méreg az ember agyát támadja meg, vakká teszi és megzavarja gondolatait, tönkre teszi józan ítélőképességét. Ezért ha nem kezelik tisztelettel, nem bánnak vele mértékletességgel, elharapódzik, és az áldozatnak vége. Mint oly sok dolog a világon, megfelelő mennyiségben egészséges gyógyír. Jót tesz az embernek, büszkébbnek, magabiztosabbnak érzi tőle magát. De nagy mennyiségben káros.
Ragadós. Ha páran megkapják, könnyen megfertőzhet bárkit. A legtöbb áldozatot szedte az ember történelme során. Milliós, sőt, a civilizáció hajnala óta talán milliárdos nagyságrendben haltak meg miatta.
A legpusztítóbb méreg. Bizonyos körülmények között az ember fékevesztetté válik tőle. Ilyenkor nem gondolkodik. Egy mozdulattal képes tönkretenni hosszú évek kemény munkáját, sorsokat, barátságokat, emberi kapcsolatokat. Arcok milliói borultak könnybe miatta, vér, félelem, háború, düh jár nyomában. Ha a méreg tombolni kezd, láncreakciót indít el, mely csak nagy sokára, hosszú évek alatt csitul csak le... vagy talán soha.
Senki nem látja, pedig itt van közöttünk. Nap mint nap hallunk róla a tévében, olvasunk róla az újságban. Filmek tucatjait forgatják a legpusztítóbb méreg szellemiségében. Senki nem tudja, ki volt az első fertőzött, de most már mindegy is. Késő. A méreg önmagát gerjeszti. Ha valakiben kitör, továbbadja a másiknak, mely létével táplálja a gazdatestet. Meggyógyulni szinte lehetetlen. Kiskorunk óta bennünk van. Megtalálni a megfelelő egyensúlyt, beállítani a méreg szintjét egészségesre önmagunkban, az a nagy művészet, az a nehéz.
A legpusztítóbb méreg az emberi faj sajátja. Nincs még egy élőlény ezen a bolygón, mely elkaphatná. Önpusztítókká tesz minket. Saját vesztünket okozzuk miatta. Mindannyiunkban ott lappang, csak az alkalomra vár, hogy kitörjön. Vajon az utolsó ember a Földön tudni fogja, hogy a hazafiság a legpusztítóbb méreg?

Van némi blogger előéletem.

Átköltöztem ide. A külső most még nekem nem tetszik, de ez a sablon volt a legközelebb ahhoz, amit elfogadhatónak tartok magamnak - némi átalakítás után persze. Most még ismerkedem a rendszerrel (google powered :)) . Sokkal hasznosabb lenne persze, ha magam írtam volna blogmotort, mert akkor megtanultam volna legalább rendesen webfejleszteni, de úgy döntöttem, azt másképp teszem majd. Itt minden megvan, ami szem-szájnak ingere... bár a beépített látogatási statisztika hiánya kicsit rosszul esik, de érdekes lehetőségek vannak e téren is, úgyhogy nincs eltemetve a dolog.

Tanultam az előző blogom hibáiból. Nem fogok írni "ma se csináltam semmit"-típusú bejegyzéseket, és azok az események is kimaradnak, amik teljesen érdektelenek másokra nézve. Egyszerűen csak folytatom a mindennapos szellemi maszturbációt. Végezetül pedig igyekszem elérni, hogy ez legyen itt a legutolsó, teljesen érdektelen bejegyzés.